
DANNY L. RUSH
KEZDETEK
Danny L. Rush (eredeti nevén Kollár László) 1986-ban született, Miskolcon. Később a középiskolai és az egyetemi tanulmányait is itt végezte. Utóbbit 2006-ban kezdte meg, majd 2008 elején megszakította, és kiköltözött Londonba. Ott előbb gyorséttermi konyhai dolgozóként, majd később pincérként is munkát vállalt. A brit fővárosban töltött közel egy év során naplót vezetett, melyben lejegyezte az ottani élményeket, tapasztalatokat.
ÍRÓI PÁLYÁJA
Ez az élményanyag szolgált alapjául az első regényének, amin csak 2009 végén kezdett el dolgozni. Ugyanis a napló írása folyamán a könyvírás gondolata föl se merült benne. Ahogy később sem; annak ötletét a két barátja adta, akikkel Londonba költözött. A regény 2011-ben LONDONI ÉBREDÉS címmel jelent meg, az Ad Librum kiadó gondozásában. Időközben folytatta tanulmányait a Miskolci Egyetemen, ahol 2011-ben Geográfus, majd 2013-ban Hidrogeológus Mérnöki diplomát szerzett. Ez után visszaköltözött Londonba, ahol jelenleg is él. 2014-ben kezdett el dolgozni a SEBZETT ANGYAL című regényén, ami egyben a szerző első kitalált története. A könyv 2016-ban jelent meg, a Könyvműhely kiadó gondozásában.